Megtört a jég: idén először bajnokit nyert az Újpest, de a szurkolók „belerúgtak” az edzőbe és a játékosokba is

2025. április 13. 16:55

Az újpesti kemény mag csak a 75. percig buzdította a csapatot, és ismét Bartosz Grzelak vezetőedző távozását követelte.

2025. április 13. 16:55
null

Április közepéig kellett rá várniuk a szurkolóknak, de idén először meccset nyert az Újpest labdarúgócsapata az NB I-ben: a tíz fordulón át nyeretlen lila-fehérek a kiesés ellen küzdő DVSC-t győzték le hazai pályán 2–1-re.

A fővárosi együttes már a nyolcadik percben betalált, de a korábban a Fehérvár FC-ben is futballozó Mamoudou Karamoko gólját nem adták mert, mert a gólpasszt jegyző Giorgi Beridze a videobíró által készített grafika szerint lesről indult.

A második játékrész elején az Újpest már szabályos körülmények között is szerzett egy gólt, Beridze volt eredményes (1–0), a hazai szurkolók azonban néhány perccel később emlékeztették a vezetőséget, hogy a vezetés megszerzése ellenére az elmúlt hetek, hónapok gyenge szereplése nem múlt el bennük nyomtalanul, és ismét elkezdték Bartosz Grzelak vezetőedző távozását követelni.

Az 58. percben Damian Rasak megpattanó lövésével a lilák megduplázták az előnyüket (2–0), majd a vendégek a góllövőlista társéllovasa, az immár 12 találatnál járó Bárány Donát révén szépítettek (2–1).

Az újpesti szurkolótábor az utolsó szűk húsz perchez érve egy drapériát feszített ki, amelyen az állt: 

Mivel a teljesítményetek eddig bírta, így a szurkolásunknak is itt a vége!

– utalva ezzel arra, hogy a játékosok a második félidő második felére rendre elfáradnak a meccseken.

S valóban, az újpesti futballisták erejéből a mérkőzés utolsó negyedében megint csak a védekezésre futotta, viszont most legalább hősiesen végezték hátul a feladatukat, és ennek köszönhetően végül begyűjtötték a három pontot.

A hazai drukkerekből a lefújás után kiszakadt a feszültség, és az „Indul a busz, indul a busz” rigmussal bocsátották útjukra a nem sokkal korábban még őket cukkoló debreceni szurkolósereget.

Az Újpest továbbra is hetedik a tabellán, a DVSC ellenben visszacsúszott a kiesőzónába, mert a forduló záró mérkőzésén az edzőváltáson áteső (Tímár Krisztián helyére Szabó István érkezett a kispadra) Nyíregyháza 1–0-ra legyőzte otthon a Fehérvárt.

LABDARÚGÓ NB I
27.FORDULÓ
Újpest–DVSC 2–1 (Beridze 48., Rasak 58., ill. Bárány D. 63.)
Nyíregyháza–Fehérvár 1–0 (Keresztes 72.)

A bajnokság állását ide kattintva tekintheti meg!

A nyitókép forrása: MTI / Vasvári Tamás

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!